Hornisch-Farkasréti Róza

Költő vagyok

Költő vagyok,

Talán inkább annak lenni próbálok.

Hiszen nem tudom talpra hívni a magyart,

Vagy meg közelíteni Aranyat.

Nem emlékszem Anna szőkeségére,

S nem látom, hogy Bóbita elalszik estére.

Ágnes tölgyfáját sem értem éjszaka,

Nekem nem való a zászlótartó leányok sora.

Az öreg kútnál is régen jártam,

A cinege miatt nincsen házam.

Pál utcába se fordulok már be,

Nincsen dobozban bárány mit vinnék a B612-re.

Sajnos nem tudom milyen Lédával a bálban,

S őrizni valakinek a szemét.

Fogalmam sincs, hogy milyen egy himnusz,

Ritkán van időm nézni a kertben nyíló virágok színét.

Mégis mindezek hiánya nem tudatlanságot okoz,

Mondanám inkább, hogy régi emléket hoz.

Hisz ismerem mindet, ők űzték el a magányt,

Miattuk találtam meg magam a legnagyobb vagányt.

Talán nem lennék nagy és ösztönző,

De tudom honnan s ki miatt vagyok teremtő.

Tudom forgatni a szavakat, akár János vitéz a kardját,

Hallom amikor Bóbita megkezdi táncát,

NEMECSEK nevét csupa nagybetűvel írom minden áron,

S újra építem otthonom, hogy madaramnak ne kelljen ülnie másik házon.

A pilóta és a rókám barátsága már gúzsba kötött,

Szép rózsám pedig vár a csillagok között.

S még írhatnék minden másról ami meghatott,

De miattuk igazán tudom, hogy Költő vagyok.

Hornisch-Farkasréti Róza Szentkirályszabadja, 2023. január 26.