Ötödikes avató 2021. - Lázár Abigél (7.b) írása
Ötödikes avató 2021. - Lázár Abigél (7.b) írása
2021-es ötödikes
avató
Ez egy normális őszi napnak indult, egy
kicsit felhős volt az ég, és fújt a szél. Mint minden általános nap, ez is olyan volt. És 14:00 órakor
kezdődött az
avatás. Az
iskola mögött voltak a 6.,7., és a 8. osztályok, a két lépcső között felsorakoztak. Az ötödikesek pedig előttük, az iskola mögött.
Ági néni mondott pár szót és utána
elkezdődött az
avatás. Az
ötödikeseknek be kellett öltözniük babának. Aztán születés szerint kellett
egymás mögé beállni, terpeszbe és az utolsó embereknek előre kellet gurítaniuk.
Amit az első embereknek el kellett kapnia, majd előre futni és beállni a sor elejére. Amelyik osztály előbb végzett, az nyert. Utána pedig zenéket játszottak. Ha a zenéket megállították, akkor folytatniuk
kellett a zenét. Nagyon élvezték. És persze a végén is mondott pár szót Ági
néni és aztán vége lett az ötödikes avatásnak.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése