Molnár Vanda verse





 MOLNÁR VANDA (5.a) verssel köszöntötte a felsőbe lépő osztályát 💞

                                            Az én osztályom

 

Mi, akik első óta egy osztályba járunk,

Mi, akik ez idő alatt életre szóló barátokká váltunk.

Akik kisszünetben pirosfogót játszottunk,

És elszántan védelmeztük a Gergő ihlette Grundot.

 

Akik óra előtt a földről sikáltuk a tintát,

Vagy éppen naponta törték ripityára a virágcserepeket…

Ebédnél a menza miatt szörnyülködtünk,

Esetleg Bence penészes szendvicse miatt öklendeztünk.

 

Osztálykiránduláson az oszlopnak futott…

Egy játszóházban monoklit kapott…

A focipályán elhasalt…

Elvágódott egy szalagban…

Igen, ezek mind mi voltunk.

 

Rengeteget kidobóztunk,

Szünetekben kosaraztunk.

Voltunk jóban-rosszban,

De most mégis itt vagyunk.

 

Utolsó nap 4.-ben: már furcsa a hangulat.

Elbúcsúzunk 4 évtől, de a sok emlék és gondolat,

Velünk marad, elvisszük magunkkal.

 

Évnyitón rádöbbenünk, hogy most tényleg;

Vége az alsós éveknek.

A Föld terem új diákjai közt sok testvér csücsül,

Pont úgy, mint mi 4 éve.

 

5.-ben, második nap már plafonon egy lábnyom…

Szétjön a szekrény, már nem is kell a kulcs,

Nyelvtan órán előkerül egy fej vöröshagyma,

Szünetben alufólia galacsinok repkednek,

És a táblára igazi remekművek kerülnek fel.

 

Na, ja ez a MI OSZTÁLYUNK:

Egy igazi vegyesfelvágott.

                                                   Molnár Vanda 5.A

 

 

 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések